Bemutatkozik az erőemelő szakosztály
- Részletek
- Szülőkategória: Erőemelő szakosztály
- Készült: 2009. május 01.
Az erőemelés sportág az új sportágak közé tartozik. Leginkább a súlyemeléshez lehetne hasonlítani.
Az erőemelés három gyakorlatból áll, melyek a következőek: guggolás, fekvenyomás és a felhúzás. A versenyeken a versenyzőnek mind a három gyakorlatból kell lenni érvényes fogásnak és ezek összessége adja a végeredményt. A sportolóknak versenyszámonként három gyakorlat bemutatására van lehetősége. A három gyakorlat közül a legnagyobb súlyú érvényesen teljesített gyakorlat számít a végeredménybe. A versenyek résztvevőit súly-,illetve korcsoportok alapján különítik el. A súlycsoport győztese az a versenyző lesz, aki a legmagasabb eredményt éri el. A többieket csökkenő eredménysorrend szerint helyezik el. Ha két vagy több versenyző azonos eredményt ér el, a könnyebb testsúlyú versenyző megelőzi a nehezebbet. A három gyakorlat közül a fekvenyomás annyira népszerűvé vált, hogy mint önálló gyakorlatból is rendeznek versenyeket, magyar bajnokságokat, világbajnokságokat.
A Balassagyarmati Erőemelő Szakosztály 1993 nyarán alakult, 1994 januárjától pedig a Vitalitás Sportegyesület szakosztályaként mûködik. A szakosztály 1998-ban XI., 1999-ben IX., 2000-ben VII., 2001-ben IV., 2002-ben VIII., 2003-ban IV., 2004-ben VIII., 2005-ben XI., 2006-ban I., 2012-ben III., 2013-ban IV., 2014- ben az V. helyen végzett a Magyar Köztársaság Kupa Versenysorozat ranglistáján.
A szakosztály vezetője Honti Attila.
A szakosztály címe: 2660 Balassagyarmat Régi malom u. 15.
Tel: 35/709-660, Mobil: +36/20/3328989
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Az Ipoly-parti csapat évek óta rendszeres résztvevője az erőemelő és fekvenyomó bajnokságoknak.
A versenyzés mellett kiemelt hangsúlyt kapott a sportág népszerűsítése, ennek érdekében több bemutatót tartunk, versenyt szervezünk megye szerte. Több alkalommal rendeztünk versenyt a balassagyarmati Börtön és Fegyház elitéltjeinek is, melyről az országos médiák többször beszámoltak (RTL Klub Fókusz, TV2 Napló). Minden évben 4 – 5 versenyt szervezünk. A versenyeinkre jellemző, hogy magas színvonalon kerülnek megrendezésre, lebonyolításra. A szakosztály egyik legnagyobb eseménye az 1996-ban Balassagyarmaton megrendezett Fekvenyomó Magyar Bajnokság volt, melyet azóta is dicsérően emlegetnek az erőemelő berkekben. További kimagasló eredménynek tartjuk, hogy 1999–től 7 alkalommal választották meg a szakosztály tagjai közül a megyei „év legeredményesebb sportolóját”. Több éve már az erőemelő egyesületi rangsorban a legjobb 10 egyesület között vagyunk számon tartva. Az ismertségre nem panaszkodhatunk, hiszen rendszeresen lehet olvasni rólunk a Nógrád Megyei Hírlapban és egyéb kiadványokban, lehet látni bennünket a Gyarmati TV-ben.
A szakosztály a versenyeken való részvétel mellett kiemelt hangsúlyt fordít a fiatalság egészséges életmódra való nevelésére, a sport megszerettetésére.
A szakosztály legkiemelkedõbb eredményei
(2022-1993)
2022-es év eredményei
RAW Ifjúsági Erőemelő Magyar Bajnokság (Cegléd) | ||
57 kg-os súlycsoportban Kruj Fruzsina | III. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Jámbor Karina | II. hely | |
66 kg-os súlycsoportban Drégelyi Máté | III. hely | |
74 kg-os súlycsoportban Pásztor Botond | V. hely | |
RAW Junior Erőemelő Magyar Bajnokság (Cegléd) | ||
74 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | II. hely | |
RAW Masters Erőemelő Magyar Bajnokság (Cegléd) | ||
76 kg-os súlycsoportban Ruzsiné Tilesch Judit | II. hely | |
![]() |
||
Classic Erőemelő Európa Bajnokság (Lengyelország)
|
||
74 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | IX. hely | |
![]() |
||
Női RAW Erőemelő Magyar Bajnokság (Debrecen) | ||
47 kg-os súlycsoportban Csábi Dorka | I. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Jámbor Karina | V. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Kruj Fruzsina | VI. hely | |
![]() |
||
Férfi RAW Erőemelő Magyar Bajnokság (Debrecen) | ||
74 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | I. hely | |
![]() |
||
Scitec RAW Junior Fekvenyomó Verseny (Siófok) | ||
80 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | II. hely | |
Scitec RAW Junior Felhúzó Verseny (Siófok) | ||
80 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | I. hely | |
Rendőr Tűzoltó Világjátékok (Hollandia Rotterdam) | ||
Fekvenyomás - 105 kg-os súlycsoportban Honti Attila | I. hely | |
Push/Pull - 105 kg-os súlycsoportban Honti Attila | I. hely | |
![]() |
||
Magyar Professzionális Erőemelő Liga Kupa (Budapest) | ||
74 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | I. hely | |
![]() |
||
2021-es év eredményei
RAW Junior Erőemelő Magyar Bajnokság (Budapest) | ||
74 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | I. hely | |
RAW Felnőtt Erőemelő Magyar Bajnokság (Budapest) | ||
74 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | III. hely | |
![]() |
||
Posta Krisztián |
||
Scitec RAW Junior Fekvenyomó Verseny (Siófok) | ||
80 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | III. hely | |
Scitec RAW Junior Felhúzó Verseny (Siófok) | ||
80 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | I. hely | |
RAW Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Sárbogárd) | ||
105 kg-os súlycsoportban Honti Attila | III. hely | |
RAW Erőemelő Világbajnokság (Svédország) | ||
74 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | XIV. hely | |
(5 új országos csúcsbeállítás) | ||
![]() |
||
2020-as év eredményei
RAW Junior Erőemelő Magyar Bajnokság (Szombathely) | ||
74 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | I. hely | |
RAW Felnőtt Erőemelő Magyar Bajnokság (Szombathely) | ||
74 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | II. hely | |
RAW Junior Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Sárbogárd) | ||
63 kg-os súlycsoportban Halaj Liza | II. hely | |
74 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | II. hely | |
![]() |
||
Posta Krisztián | ||
VII. PowerBuilder Kupa (Budapest) | ||
Junior 74 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | II. hely | |
2019-es év eredményei
RAW Erőemelő Magyar Bajnokság (Ászár) | ||
52 kg-os súlycsoportban Fehér Krisztina | II. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Halaj Liza | X. hely | |
74 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | I. hely | |
![]() Posta Krisztián |
||
RAW Ifjúsági Erőemelő Magyar Bajnokság (Sárbogárd) | ||
52 kg-os súlycsoportban Fehér Krisztina | I. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Halaj Liza | III. hely | |
Halaj Liza abszolút kategóriában | III. hely | |
RAW Junior Erőemelő Magyar Bajnokság (Sárbogárd) | ||
52 kg-os súlycsoportban Fehér Krisztina | I. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Halaj Liza | III. hely | |
74 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | I. hely | |
Posta Krisztián abszolút kategóriában III. hely és felhúzásban új országos csúcs. | ||
Muscle Beach Felhúzó Verseny (Siófok) | ||
Ifi 80 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | I. hely | |
Abszolút kategóriában | I. hely | |
Ifjúsági Erőemelő Magyar Bajnokság (Budapest) | ||
52 kg-os súlycsoportban Fehér Krisztina | I. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Halaj Liza | II. hely | |
Halaj Liza abszolút kategóriába | III. hely | |
![]() |
||
Junior Erőemelő Magyar Bajnokság (Budapest) | ||
52 kg-os súlycsoportban Fehér Krisztina | I. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Halaj Liza | II. hely | |
74 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | I. hely | |
Halaj Liza abszolút kategóriában | III. hely | |
Posta Krisztián abszolút kategóriában | I. hely | |
Felnőtt Erőemelő Magyar Bajnokság (Budapest) | ||
52 kg-os súlycsoportban Fehér Krisztina | IV. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Halaj Liza | III. hely | |
74 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | II. hely | |
![]() Halaj Liza |
||
BM Fekvenyomó Országos Bajnokság (Budapest) | ||
105 kg-os súlycsoportban Honti Attila | I. hely |
2018-as év eredményei
RAW Ifjúsági Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Tab) | ||
57 kg-os súlycsoportban Siket Anna | I. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Halaj Liza | I. hely | |
72 kg-os súlycsoportban Bódi Dalma Magdolna | II. hely | |
47 kg-os súlycsoportban Fehér Krisztina | II. hely | |
74 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | I. hely | |
|
||
Ifjúsági Leány csapatverseny | I. hely | |
Halaj Liza abszolút kategóriában | II. hely | |
Posta Krisztián abszolút kategóriában | III. hely | |
RAW Junior Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Tab) | ||
57 kg-os súlycsoportban Siket Anna | II. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Halaj Liza | II. hely | |
72 kg-os súlycsoportban Bódi Dalma Magdolna | III. hely | |
84 kg-os súlycsoportban Fehér Krisztina | II. hely | |
Junior Leány csapatverseny II. hely | ||
RAW Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Tab) | ||
83 kg-os súlycsoportban Karaba Gábor | II. hely | |
93 kg-os súlycsoportban Rácz Tamás | I. hely | |
105 kg-os súlycsoportban Honti Attila | IV. hely | |
RAW Ifjúsági Erőemelő Magyar Bajnokság (Orosháza) | ||
66 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | I. hely | |
Abszolút kategóriában III. hely valamint guggolás és az összetett eredménye új országos csúcs lett! | ||
|
||
RAW Masters Erőemelő Magyar Bajnokság (Orosháza) | ||
83 kg-os súlycsoportban Karaba Gábor | I. hely |
2017-es év eredményei
RAW Ifjúsági Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Kisbér) | ||
57 kg-os súlycsoportban Siket Anna | I. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Halaj Liza | I. hely | |
72 kg-os súlycsoportban Bódi Dalma Magdolna | I. hely | |
84 kg-os súlycsoportban Kupecz Gabriella | II. hely | |
74 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | II. hely | |
Halaj Liza abszolút kategória | II. hely | |
RAW Junior Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Kisbér) | ||
57 kg-os súlycsoportban Siket Anna | II. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Halaj Liza | II. hely | |
72 kg-os súlycsoportban Bódi Dalma Magdolna | II. hely | |
84 kg-os súlycsoportban Kupecz Gabriella | II. hely | |
RAW Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Kisbér) | ||
105 kg-os súlycsoportban Honti Attila | V. hely | |
Ifjúsági Erőemelő Magyar Bajnokság (Budapest) | ||
47 kg-os súlycsoportban Fehér Krisztina | I. hely | |
57 kg-os súlycsoportban Siket Anna | I. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Halaj Liza | III. hely | |
72 kg-os súlycsoportban Bódi Dalma Magdolna | I. hely | |
84 kg-os súlycsoportban Kupecz Gabriella | II. hely | |
74 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | I. hely | |
Posta Krisztián abszolút kategória | II. hely | |
Bódi Dalma Magdolna abszolút kategória | II. hely | |
Junior Erőemelő Magyar Bajnokság (Budapest) | ||
47 kg-os súlycsoportban Fehér Krisztina | I. hely | |
57 kg-os súlycsoportban Siket Anna | I. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Halaj Liza | V. hely | |
72 kg-os súlycsoportban Bódi Dalma Magdolna | III. hely | |
84 kg-os súlycsoportban Kupecz Gabriella | II. hely | |
74 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | I. hely | |
Felnőtt Erőemelő Magyar Bajnokság (Budapest) | ||
47 kg-os súlycsoportban Fehér Krisztina | I. hely | |
57 kg-os súlycsoportban Siket Anna | I. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Halaj Liza | VI. hely | |
72 kg-os súlycsoportban Bódi Dalma Magdolna | III. hely | |
84 kg-os súlycsoportban Kupecz Gabriella | IV. hely | |
74 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | IV. hely | |
RAW Ifjúsági Erőemelő Magyar Bajnokság (Kisbér) | ||
47 kg-os súlycsoportban Fehér Krisztina | I. hely | |
57 kg-os súlycsoportban Siket Anna | I. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Halaj Liza | IV. hely | |
72 kg-os súlycsoportban Bódi Dalma Magdolna | I. hely | |
74 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | I. hely | |
Bódi Dalma Magdolna abszolút kategória | II. hely |
2016-os év eredményei
WPC Ifjúsági Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Szerencs) | ||
67,5 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | II. hely | |
WPC Junior Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Szerencs) | ||
67,5 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | I. hely | |
WPC Ifjúsági Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Szerencs) | ||
56 kg-os súlycsoportban Szklenár Tamás | I. hely | |
+ 90 kg-os súlycsoportban Ulveczki Edina | I. hely | |
és abszolút bajnok | ||
WPC Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Szerencs) | ||
110 kg-os súlycsoportban Honti Attila | VI. hely | |
110 kg-os súlycsoportban Endrődy Attila | III. hely | |
100 kg-os súlycsoportban Szentes József | V. hely | |
|
||
WUAP Ifjúsági Fekvenyomó Európa Bajnokság (Gyula) | ||
67,5 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | II. hely | |
WUAP Junior Fekvenyomó Európa Bajnokság (Gyula) | ||
67,5 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | I. hely | |
WUAP Felnőtt Fekvenyomó Európa Bajnokság (Gyula) | ||
56 kg-os súlycsoportban Szklenár Tamás | II. hely | |
+ 90 kg-os súlycsoportban Ulveczki Edina | I. hely | |
és világcsúcs | ||
![]() Ulveczki Edina a világcsúcs gyakorlat közben |
||
WUAP Masters Fekvenyomó Európa Bajnokság (Gyula) | ||
M2 110 kg-os súlycsoportban Honti Attila | II. hely | |
M1 110 kg-os súlycsoportban Endrődy Attila | II. hely | |
RAW Ifjúsági Erőemelő Magyar Bajnokság (Budapest) | ||
72 kg-os súlycsoportban Kupecz Gabriella | I. hely | |
RAW Masters Erőemelő Magyar Bajnokság (Budapest) | ||
M1 83 kg-os súlycsoportban Rácz Tamás | I. hely | |
M2 105 kg-os súlycsoportban Szentes József | II. hely | |
|
||
2015-ös év eredményei |
||
RAW Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Vésztő) | ||
+84 kg-os súlycsoportban Ulveczki Edina | II. hely | |
59 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | IV. hely | |
66 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | VI. hely | |
Női Abszolút kategóriában Ulveczki Edina | I. hely | |
RAW Ifjúsági Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Vésztő) | ||
59 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | I. hely | |
RAW Junior Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Vésztő) | ||
59 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | II. hely | |
66 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | IV. hely | |
RAW Erőemelő Magyar Bajnokság (Tab) | ||
59 kg-os súlycsoportban Szklenár Tamás | I. hely | |
93 kg-os súlycsoportban Antolik Attila | VI. hely | |
RAW Junior Erőemelő Magyar Bajnokság (Tab) | ||
66 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | III. hely | |
RAW Masters Erőemelő Magyar Bajnokság (Tab) | ||
83 kg-os súlycsoportban Rácz Tamás | I. hely | |
105 kg-os súlycsoportban Honti Attila | III. hely | |
RAW Ifjúsági Erőemelő Magyar Bajnokság (Tab) | ||
66 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | II. hely | |
120 kg-os súlycsoportban Kordics Ferenc | II. hely | |
120 kg-os súlycsoportban Rácz Tihamér | III. hely | |
Ifjúsági Erőemelő Európa Bajnokság (Orosháza) | ||
59 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | V. hely | |
Junior Erőemelő Európa Bajnokság (Orosháza) | ||
66 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | VII. hely | |
![]() |
||
WPC Erőemelő Magyar Bajnokság (Szerencs) | ||
90 kg-os súlycsoportban Antolik Attila | II. hely | |
WPC Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Szerencs) | ||
+90 kg-os súlycsoportban Ulveczki Edina | I. hely | |
56 kg-os súlycsoportban Szklenár Tamás | I. hely | |
|
||
WPC Ifjúsági Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Szerencs) | ||
67,5 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | IV. hely | |
67,5 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | III. hely | |
WPC Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Szerencs) | ||
110 kg-os súlycsoportban Endrődy Attila | II. hely | |
100 kg-os súlycsoportban Honti Attila | IV. hely | |
|
||
Masters Erőemelő Magyar Bajnokság (Győrszentiván) | ||
83 kg-os súlycsoportban Rácz Tamás | I. hely | |
Junior Erőemelő Magyar Bajnokság (Győrszentiván) | ||
66 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | II. hely | |
Ifjúsági Erőemelő Magyar Bajnokság (Győrszentiván) | ||
66 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | I. hely | |
|
||
GPC RAW Fekvenyomó Világkupa (Füzesgyarmat) | ||
+90 kg-os súlycsoportban Ulveczki Edina | I. hely | |
52 kg-os súlycsoportban Balogh Gyöngyi | I. hely | |
67,5 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | I. hely | |
M1 110 kg-os súlycsoportban Endrődy Attila | II. hely | |
M2 110 kg-os súlycsoportban Honti Attila | II. hely | |
![]() |
||
GPC RAW Erőemelő Világkupa (Füzesgyarmat) | ||
90 kg-os súlycsoportban Antolik Attila | II. hely | |
52 kg-os súlycsoportban Balogh Gyöngyi | I. hely | |
67,5 kg-os súlycsoportban Piatrik Péter | I. hely | |
Ifi 1 67,5 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | I. hely | |
Ifi 2 67,5 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | I. hely | |
Ifi 110 kg-os súlycsoportban Kordics Ferenc | I. hely | |
![]() |
||
Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Mezőhegyes) | ||
105 kg-os súlycsoportban Dr. Köteles László | I. hely | |
2014-es év eredményei
Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Beled) | ||
59 kg-os súlycsoportban Szklenár Tamás | III. hely | |
66 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | III. hely | |
47 kg-os súlycsoportban Balogh Gyöngyi | II. hely | |
+84 kg-os súlycsoportban Ulveczki Edina | II. hely | |
Női Abszolút kategóriában Ulveczki Edina III. hely | ||
![]() |
||
RAW Erőemelő Magyar Bajnokság (Tab) | ||
47 kg-os súlycsoportban Balogh Gyöngyi | I. hely | |
+84 kg-os súlycsoportban Ulveczki Edina | I. hely | |
59 kg-os súlycsoportban Szklenár Tamás | III. hely | |
66 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | III. hely | |
93 kg-os súlycsoportban Ódor Andráa | II. hely | |
93 kg-os súlycsoportban Antolik Attila | VI. hely | |
RAW Junior Erőemelő Magyar Bajnokság (Tab) | ||
63 kg-os súlycsoportban Kakas Szilvia | II. hely | |
72 kg-os súlycsoportban Kosik Vivien | VI. hely | |
59 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | III. hely | |
66 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | II. hely | |
RAW Ifjúsági Erőemelő Magyar Bajnokság (Tab) | ||
63 kg-os súlycsoportban Kakas Szilvia | I. hely | |
72 kg-os súlycsoportban Kosik Vivien | II. hely | |
59 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | II. hely | |
66 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | II. hely | |
93 kg-os súlycsoportban Ember Gergő | IV. hely | |
105 kg-os súlycsoportban Kordics Ferenc | III. hely | |
105 kg-os súlycsoportban Rácz Tihamér | V. hely | |
Leány Abszolút kategóriában Kakas Szilvia III. hely | ||
RAW Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Baja) | ||
105 kg-os súlycsoportban Dr. Köteles László | I. hely | |
RAW Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Baja) | ||
59 kg-os súlycsoportban Szklenár Tamás | IV. hely | |
57 kg-os súlycsoportban Várudvari Kinga | V. hely | |
+84 kg-os súlycsoportban Ulveczki Edina | I. hely | |
Női Abszolút kategóriában Ulveczki Edina II. hely | ||
RAW Ifjúsági Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Baja) | ||
66 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | I. hely | |
RAW Junior Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Baja) | ||
57 kg-os súlycsoportban Várudvari Kinga | I. hely | |
Ifjúsági Erőemelő Világbajnokság (Orosháza) | ||
63 kg-os súlycsoportban Kakas Szilvia | VI. hely | |
66 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | VII. hely | |
![]() |
||
Masters Erőemelő Magyar Bajnokság (Gyula) | ||
93 kg-os súlycsoportban Tóháti Tibor | I. hely | |
Erőemelő Magyar Bajnokság (Gyula) | ||
59 kg-os súlycsoportban Szklenár Tamás | III. hely | |
59 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | IV. hely | |
47 kg-os súlycsoportban Balogh Gyöngyi | III. hely | |
Junior Erőemelő Magyar Bajnokság (Gyula) | ||
59 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | II. hely | |
66 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | II. hely | |
Ifjúsági Erőemelő Magyar Bajnokság (Gyula) | ||
59 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | II. hely | |
66 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | I. hely | |
![]() |
||
Ifjúsági Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Ózd) | ||
66 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | II. hely | |
59 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | II. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Kakas Szilvia | II. hely | |
Junior Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Ózd) | ||
66 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | II. hely | |
59 kg-os súlycsoportban Posta Krisztián | II. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Kakas Szilvia | III. hely | |
![]() |
2013-as év eredményei
RAW Junior Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Vésztő) | ||
57 kg-os súlycsoportban Várudvari Kinga | I. hely | |
120 kg-os súlycsoportban Bogdán Gábor | I. hely | |
120 kg-os súlycsoportban Rados Attila | II. hely | |
RAW Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Vésztő) | ||
83 kg-os súlycsoportban Rácz Tamás | III. hely | |
93 kg-os súlycsoportban Dékány László | I. hely | |
105 kg-os súlycsoportban Honti Attila | III. hely | |
M2 66 kg-os súlycsoportban Balla Sándor | I. hely | |
M2 120 kg-os súlycsoportban Juhász Attila | III. hely | |
Masters csapatversenyben | I. hely | |
RAW Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Vésztő) | ||
59 kg-os súlycsoportban Szklenár Tamás | III. hely | |
93 kg-os súlycsoportban Jónás Jácint | II. hely | |
47 kg-os súlycsoportban Balogh Gyöngyi | I. hely | |
52 kg-os súlycsoportban Kutelszki Adrienn | III. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Kakas Gáborné | II. hely | |
+84 kg-os súlycsoportban Ulveczki Edina | I. hely | |
Női Abszolút kategóriában Ulveczki Edina | I. hely | |
Női csapatversenyben | II. hely | |
Női RAW Erőemelő Csapatbajnokság (Tab) | ||
A csapat | III. hely | |
B csapat | V. hely | |
Férfi RAW Erőemelő Csapatbajnokság (Tab) | IV. hely | |
RAW Ifjúsági Erőemelő Magyar Bajnokság (Tab) | ||
57 kg-os súlycsoportban Kakas Szilvia | I. hely | |
72 kg-os súlycsoportban Kosik Vivien | I. hely | |
59 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | II. hely | |
59 kg-os súlycsoportban Kalmár Dávid | III. hely | |
105 kg-os súlycsoportban Kordics Ferenc | II. hely | |
![]() |
||
A gyarmati csapat egy része | ||
RAW Junior Erőemelő Magyar Bajnokság (Tab) | ||
52 kg-os súlycsoportban Várudvari Kinga | II. hely | |
57 kg-os súlycsoportban Kakas Szilvia | II. hely | |
72 kg-os súlycsoportban Kosik Vivien | III. hely | |
+84 kg-os súlycsoportban Jászberényi Anett | II. hely | |
Női csapatversenyben | II. hely | |
59 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | II. hely | |
59 kg-os súlycsoportban Kalmár Dávid | III. hely | |
105 kg-os súlycsoportban Kordics Ferenc | IV. hely | |
120 kg-os súlycsoportban Oláh Dávid | IV. hely | |
120 kg-os súlycsoportban Rados Attila | V. hely | |
Férfi csapatversenyben | III. hely | |
RAW Masters Erőemelő Magyar Bajnokság (Tab) | ||
84 kg-os súlycsoportban Hutyánszki Mária | II. hely | |
83 kg-os súlycsoportban Rácz Tamás | I. hely | |
93 kg-os súlycsoportban Tóháti Tibor | I. hely | |
120 kg-os súlycsoportban Honti Attila | II. hely | |
M2 120 kg-os súlycsoportban Dr. Köteles László | I. hely | |
Férfi csapatversenybenn | I. hely | |
RAW Erőemelő Magyar Bajnokság (Tab) | ||
47 kg-os súlycsoportban Balogh Gyöngyi | I. hely | |
52 kg-os súlycsoportban Várudvari Kinga | IV. hely | |
52 kg-os súlycsoportban Kukucskáné Csampa Szilvia | V. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Kakas Gáborné | IV. hely | |
72 kg-os súlycsoportban Kosik Vivien | IV. hely | |
84 kg-os súlycsoportban Savanyúné Oroszki Rita | V. hely | |
+84 kg-os súlycsoportban Ulveczki Edina | II. hely | |
+84 kg-os súlycsoportban Jászberényi Anett | V. hely | |
Női Abszolút kategóriában Ulveczki Edina | III. hely | |
59 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | III. hely | |
59 kg-os súlycsoportban Szklenár Tamás | IV. hely | |
66 kg-os súlycsoportban Piatrik Péter | IV. hely | |
93 kg-os súlycsoportban Ódor András | II. hely | |
Ifjúsági Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Kiskunmajsa) | ||
66 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | III. hely | |
Junior Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Kiskunmajsa) | ||
52 kg-os súlycsoportban Várudvari Kinga | II. hely | |
93 kg-os súlycsoportban Váradi Ferenc | IV. hely | |
105 kg-os súlycsoportban Oláh Dávid | III. hely | |
120 kg-os súlycsoportban Bogdán Gábor | I. hely | |
![]() |
||
Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Kiskunmajsa) | ||
66 kg-os súlycsoportban Balla Sándor | I. hely | |
105 kg-os súlycsoportban Honti Attila | III. hely | |
Ifjúsági Erőemelő Magyar Bajnokság (Győrszentiván) | ||
57 kg-os súlycsoportban Kakas Szilvia | I. hely | |
72 kg-os súlycsoportban Kosik Vivien | I. hely | |
59 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | I. hely | |
105 kg-os súlycsoportban Kordics Ferenc | II. hely | |
Junior Erőemelő Magyar Bajnokság (Győrszentiván) | ||
52 kg-os súlycsoportban Várudvari Kinga | III. hely | |
57 kg-os súlycsoportban Kakas Szilvia | II. hely | |
72 kg-os súlycsoportban Kosik Vivien | III. hely | |
Női csapatversenyben | III. hely | |
59 kg-os súlycsoportban Tóth Richárd | I. hely | |
105 kg-os súlycsoportban Oláh Dávid | III. hely | |
105 kg-os súlycsoportban Kordics Ferenc | V. hely | |
120 kg-os súlycsoportban Rados Attila | II. hely | |
![]() |
||
Masters Erőemelő Magyar Bajnokság (Győrszentiván) | ||
105 kg-os súlycsoportban Honti Attila | I. hely | |
GPC RAW Fekvenyomó Világbajnokság (Eger) | ||
48 kg-os súlycsoportban Balogh Gyöngyi | II. hely | |
+90 kg-os súlycsoportban Ulveczki Edina | I. hely | |
![]() |
||
Ulveczki Edina és Balogh Gyöngyi a VB-n |
||
WPC Erőemelő Világbajnokság (Prága) | ||
48 kg-os súlycsoportban Balogh Gyöngyi | I. hely | |
Duna Kupa Nemzetközi Erőemelő Verseny (Ráckeve) | ||
93 kg-os súlycsoportban Ódor András | I. hely | |
![]() Ódor András guggolás közben |
2012-es év eredményei
Női Erőemelő Csapatbajnokság (Tab) | III. hely | |
RAW Erőemelő Magyar Bajnokság (Tab) |
||
47 kg-os súlycsoportban Kutelszki Adrienn |
II. hely | |
52 kg-os súlycsoportban Szűcs Szilvia | II. hely | |
57 kg-os súlycsoportban Kukucskáné Csampa Szilvia | III. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Kakas Gáborné | III. hely | |
84 kg-os súlycsoportban Savanyúné Oroszki Rita | III. hely | |
83 kg-os súlycsoportban Antolik Attila | III. hely | |
93 kg-os súlycsoportban Ódor András |
I. hely |
|
Férfi Abszolút kategóriában: Ódor András |
I. hely |
|
![]() |
||
Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Jánoshalma) |
||
M1 105 kg-os súlycsoportban Honti Attila | II. hely | |
M2 66 kg-os súlycsoportban Balla Sándor | I. hely | |
M2 93 kg-os súlycsoportban Dr. Köteles László | III. hely | |
RAW Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Baja) |
||
47 kg-os súlycsoportban Balogh Gyöngyi | I. hely | |
52 kg-os súlycsoportban Kutelszki Adrienn | III. hely | |
52 kg-os súlycsoportban Szűcs Szilvia | IV. hely | |
+84 kg-os súlycsoportban Ulveczki Edina | I. hely | |
Női Abszolút kategóriában Ulveczki Edina | II. hely | |
|
||
Női Fekvenyomó Csapatbajnokság (Isaszeg) | III. hely | |
Női Abszolút kategóriában Ulveczki Edina | I. hely | |
|
||
Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Budapest) |
||
47 kg-os súlycsoportban Balogh Gyöngyi | I. hely | |
52 kg-os súlycsoportban Kutelszki Adrienn | III. hely | |
52 kg-os súlycsoportban Szűcs Szilvia | IV. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Kakas Gáborné | V. hely | |
+84 kg-os súlycsoportban Ulveczki Edina | II. hely | |
Női Abszolút kategóriában Ulveczki Edina | II. hely | |
|
2011-es év eredményei
Fekvenyomó Csapatbajnokság (Tab) | VI. hely | |
![]() |
||
Ifjúsági Erőemelő Magyar Bajnokság (Budapest) | ||
72 kg-os súlycsoportban Borda Klaudia | II. hely | |
93 kg-os súlycsoportban Váradi Ferenc | III. hely | |
120 kg-os súlycsoportban Rados Attila | I. hely | |
Junior Erőemelő Magyar Bajnokság (Budapest) | ||
47 kg-os súlycsoportban Kutelszki Adrienn | I. hely | |
74 kg-os súlycsoportban Pobori Péter | IV. hely | |
Női Erőemelő Magyar Bajnokság (Budapest) | ||
47 kg-os súlycsoportban Kutelszki Adrienn | I. hely | |
57 kg-os súlycsoportban Kakas Gáborné | V. hely | |
63 kg-os súlycsoportban Kapitány Tímea | IV. hely | |
72 kg-os súlycsoportban Ember Istvánné | V. hely | |
84 kg-os súlycsoportban Páldi Nikolett | V. hely | |
84 kg-os súlycsoportban Savanyúné Oroszki Rita | VI. hely | |
|
||
Férfi Erőemelő Magyar Bajnokság (Budapest) | ||
93 kg-os súlycsoportban Ódor András | I. hely | |
105 kg-os súlycsoportban Honti Attila | V. hely | |
|
||
Masters Erőemelő Magyar Bajnokság (Budapest) | ||
105 kg-os súlycsoportban Honti Attila | II. hely | |
Ifjúsági Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Beled) | ||
57 kg-os súlycsoportban Sebján Luca | III. hely | |
93 kg-os súlycsoportban Kelecsényi Ádám | III. hely | |
93 kg-os súlycsoportban Váradi ferenc | IV. hely | |
Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Budapest) | ||
93 kg-os súlycsoportban Ódor András | III. hely | |
47 kg-os súlycsoportban Kutelszki Adrienn | III. hely | |
Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Budapest) | ||
83 kg-os súlycsoportban Rácz Tamás | II. hely | |
93 kg-os súlycsoportban Kelecsényi János | I. hely | |
105 kg-os súlycsoportban Honti Attila | III. hely | |
105 kg-os súlycsoportban Dékány László | IV. hely | |
+120 kg-os súlycsoportban Juhász Attila | IV. hely | |
66 kg-os súlycsoportban Balla Sándor | I. hely | |
|
||
RAW Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Jánoshalma) | ||
93 kg-os súlycsoportban Ódor András | V. hely | |
105 kg-os súlycsoportban Honti Attila | VI. hely |
2010-es év
Erőemelő Csapatbajnokság (Budapest) | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A Vitalitás csapata III. helyen végzett |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Masters Fekvenyomó Világbajnokság (USA Orlandó) | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Kelecsényi János | 90 kg-os súlycsoportban | V. hely | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Fekvenyomó Csapatbajnokság (Tab) | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A Vitalitás Csapata IV. helyen végzett | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Masters Erőemelő Európa Bajnokság (Csehország) | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Kelecsényi János - fekvenyomásban | 90 kg-os súlycsoportban | III. hely | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Kelecsényi János - összetettben | 90 kg-os súlycsoportban | VI. hely | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ifjúsági Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Ásotthalom) | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Bogdán Gábor | 110 kg-os súlycsoportban | II. hely | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Krajcsi Máté | 75 kg-os súlycsoportban | III. hely | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Vadas Lambert | 82,5 kg-os súlycsoportban | III. hely | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Váradi Ferenc | 82,5 kg-os súlycsoportban | IV. hely | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
![]()
|
2009-es év
|
2008-as év
|
2007-es év
Junior Erőemelő Európa Bajnokság /Bulgária/
|
|||
Ódor András | 82,5 kg-os súlycsoportban | V. hely | |
Herczeg Zoltán | 125 kg-os súlycsoportban | IV. hely | |
![]() |
|||
Junior Erőemelő Világbajnokság /Franciaország/
|
|||
Ódor András | 82,5 kg-os súlycsoportban | VIII. hely | |
Herczeg Zoltán | +125 kg-os súlycsoportban | VIII. hely | |
Felnőtt Erőemelő Magyar Bajnokság /Budapest/
|
|||
Ódor András | 82,5 kg-os súlycsoportban | II. hely | |
Herczeg Zoltán | +125 kg-os súlycsoportban | I. hely | |
Deák Zsanett
|
+90 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
|
|||
Ifjúsági-Junior Fekvenyomó Magyar Bajnokság /Kompolt/ | |||
Ódor András
|
jun 82,5 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Herczeg Zoltán
|
jun 125 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Sallai Szabolcs
|
jun 56 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Gömör Marianna
|
ifi 82,5 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Krupa Attila
|
ifi 56 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Bogdán Gábor
|
ifi 100 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Juhász Gábor
|
ifi 110 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Ifjúsági és Junior Erőemelő Magyar Bajnokság /Orosháza/
|
|||
Farkas Alexandra
|
ifi 52 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Veszlík Anikó
|
jun 67,5 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Deák Zsanett
|
jun 90 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Juhász Gábor
|
ifi 125 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Sallai Szabolcs
|
jun 56 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Ódor András
|
jun 82,5 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Herczeg Zoltán
|
jun 125 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Ódor András a bajnokság abszolút bajnoka lett!
|
|||
Fekvenyomó Magyar Bajnokság /Kaposvár/
|
|||
Farkas Alexandra
|
52 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Veszlík Anikó
|
67,5 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Gömör Marianna
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Deák Zsanett
|
90 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Női csapatversenyben III. helyen végzett a Vitalitás SE. |
|||
Ódor András
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Kelecsényi János
|
90 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Herczeg Zoltán
|
125 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
2006 év
Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Szeghalom)
|
|||
Farkas Alexandra
|
52 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Gömör Marianna
|
52 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Kelecsényi János
|
52 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Ódor András
|
90 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Honti Attila
|
100 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Herczeg Zoltán
|
125 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
|
|||
Ifjúsági Erõemelõ Magyar Bajnokság (Budapest)
|
|||
Farkas Alexandra
|
52 kg-os súlycsoportban | I. hely | |
Búcsú István
|
56 kg-os súlycsoportban | III. hely | |
Garamvölgyi Ádám
|
90 kg-os súlycsoportban | IV. hely | |
Juhász Gábor
|
110 kg-os súlycsoportban | III. hely | |
Junior Erõemelõ Magyar Bajnokság (Budapest) |
|||
Farkas Alexandra
|
52 kg-os súlycsoportban | I. hely | |
Deák Zsanett
|
82,5 kg -os súlycsoportban | II. hely | |
Vraskó Roland
|
60 kg-os súlycsoportban | IV. hely | |
Henzel Lajos
|
75 kg-os súlycsoportban | IV. hely | |
Karvai Erik
|
75 kg-os súlycsoportban | V. hely | |
Ódor András
|
82,5 kg-os súlycsoportban | I. hely | |
Pleva József
|
100 kg-os súlycsoportban | III. hely | |
Herczeg Zoltán
|
125 kg-os súlycsoportban | II. hely | |
|
|||
Junior Erõemelõ Európa Bajnokság (Pozsony) | |||
Ódor András | 82,5 kg-os súlycsoportban | X. hely | |
Ódor András a pozsonyi EB-n |
|||
Junior Erõemelõ Világbajnokság (Szófia) | |||
Ódor András | 82,5 kg-os súlycsoportban | X. hely | |
![]() Ódor András felhúzás közben |
|||
Ifjúsági Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Budapest) | |||
Farkas Alexandra | 52 kg-os súlycsoportban | II. hely | |
Gömör Marianna | 75 kg-os súlycsoportban | I. hely | |
Garamvölgyi Ádám | 90 kg-os súlycsoportban | II. hely | |
Juhász Gábor | 110 kg-os súlycsoportban | II. hely | |
Junior Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Budapest) | |||
Farkas Alexandra | 52 kg-os súlycsoportban | I. hely | |
Gömör Marianna | 82,5 kg-os súlycsoportban | I. hely | |
Deák Zsanett | 90 kg-os súlycsoportban | V. hely | |
Ódor András | 82,5 kg-os súlycsoportban | I. hely | |
Sallai Szabolcs | 56 kg-os súlycsoportban | III. hely | |
Juhász Gábor | 110 kg-os súlycsoportban | II. hely | |
Herczeg Zoltán | 125 kg-os súlycsoportban | II. hely | |
Fekvenyomó Magyar Bajnokság 2006 |
Felnõtt Erõemelõ Magyar Bajnokság (Budapest)
|
|||
Farkas Alexandra
|
52 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Deák Zsanett
|
90 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Sallai Szabolcs
|
56 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Ódor András | 82,5 kg-os súlycsoportban | I. hely | |
Honti Attila | 110 kg-os súlycsoportban | III. hely | |
Herczeg Zoltán | 125 kg-os súlycsoportban | II. hely | |
Ódor András abszolút magyar bajnok! |
|||
Az erőemelő szakosztály fennállása óta a legeredményesebb évét zárta. A Magyar Kupa összesített egyesületi ranglistáján a Vitalitás SE. Erőemelő Szakosztálya az ELSŐ helyen végzett!
|
2005 év
Felnõtt Erõemelõ Magyar Bajnokság (Orosháza)
|
|||
|
Henzel Lajos
|
75 kg-os súlycsoportban
|
V. hely
|
|
Kelecsényi János
|
90 kg-os súlycsoportban
|
VI. hely
|
Henzel Lajos |
|||
Ifjúsági Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Szeged)
|
|||
|
Nagy József
|
56 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Botos Tamás
|
100 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
![]() Nagy József |
|||
Junior Fekvenyomó Magyar Bajnokság (Szeged)
|
|||
|
Veszlík Anikó
|
67,5 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Henzel Lajos
|
75 kg-os súlycsoportban
|
VI. hely
|
|
Herczeg Zoltán
|
110 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
![]() Herczeg Zoltán a Magyar Erõemelõ Szövetség elnökével |
|||
Ifjúsági Erõemelõ Magyar Bajnokság (Barcs)
|
|||
|
Nagy József
|
56 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Botos Tamás
|
100 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Vraskó Dávid
|
67,5 kg-os súlycsoportban
|
VI. hely
|
|
|
|
|
Junior Erõemelõ Magyar Bajnokság (Barcs)
|
|||
|
Nagy József
|
56 kg-os súlycsoportban
|
V. hely
|
|
Ódor András
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Herczeg Zoltán
|
125 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|

Diákolimpia Országos Döntõjén indult gyarmati csapat

2003. év Legeredményesebb Nógrád Megyei Ifjúsági Sportolói
Veszlík Anikó és Herczeg Zoltán
Ifjúsági Junior Fekvenyomó Magyar Bajnokság /Pusztaszabolcs/
|
|||
|
Botos Tamás
|
100 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Herczeg Zoltán
|
125 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Belencsák Annamária
|
67,5 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Veszlik Anikó
|
75 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
|
|
|
Erõemelõ Magyar Bajnokság /Lipót/
|
|||
|
Kelecsényi János
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Balogh Gyöngyi
|
48 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
|
|
|
Ifjúsági Junior Erõemelõ Magyar Bajnokság /Barcs/
|
|||
|
Szabados Gábor
|
52 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Deli János
|
75 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Mák Edvin
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Botos Tamás
|
100 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Herczeg Zoltán
|
110 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Tornyos Márton
|
125 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Balogh Gyöngyi
|
48 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Belencsák Annamária
|
67,5 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Veszlík Anikó
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
|
|
|
Felnõtt Fekvenyomó Magyar Bajnokság /Beled/
|
|||
|
Ódor András
|
75 kg-os súlycsoportban
|
V. hely
|
|
Kelecsényi János
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
Felnõtt Erõemelõ Magyar Bajnokság /Budapest/
|
|||
|
Balogh Gyöngyi
|
48 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Veszlik Anikó
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Gyurkovics Mária
|
56 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Petrovszki Ferenc
|
56 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Kelecsényi János
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|


Veszlik Anikó Kelecsényi János
Ifjúsági, Junior Fekvenyomó Magyar Bajnokság /Balatonalmádi/
|
|||
|
Ifjúságiak:
|
|
|
|
Gyurkovics Mária
|
56 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Veszlik Anikó
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Sisa Bernadett
|
+90 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Mizera Martin
|
60 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Ódor András
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
V. hely
|
|
Botos Tamás
|
90 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Herczeg Zoltán
|
110 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Tornyos Márton
|
125 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Juniorok:
|
|
|
|
Balogh Gyöngyi
|
48 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Gyurkovics Mária
|
56 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Belencsák Annamária
|
67,5 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Veszlik Anikó
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Sisa Bernadett
|
+90 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Henzel Lajos
|
67,5 kg-os súlycsoportban
|
V. hely
|
|
Tornyos Márton
|
125 kg-os súlycsoportban
|
VI. hely
|
![]() Veszlik Anikó |
|||
Ifjúsági, Junior Erõemelõ Magyar Bajnokság /Tiszaújváros/
|
|||
|
Ifjúságiak:
|
|
|
|
Gyurkovics Mária
|
52 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Veszlik Anikó
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Mizera Martin
|
60 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Ódor András
|
75 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Botos Tamás
|
90 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Herczeg Zoltán
|
110 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Tornyos Márton
|
125 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Juniorok:
|
|
|
|
Balogh Gyöngyi
|
48 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Gyurkovics Mária
|
52 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Veszlik Anikó
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Mizera Martin
|
60 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Ódor András
|
75 kg-os súlycsoportban
|
V. hely
|
|
Horváth Olivér
|
67,5 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Török Tamás
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
V. hely
|
|
Botos Tamás
|
90 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Herczeg Zoltán
|
110 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Tornyos Márton
|
125 kg-os súlycsoportban
|
V. hely
|

A lányok
Fekvenyomó Magyar Bajnokság
|
|||
|
Veszlík Anikó
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Deák Zsanett
|
90 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
Erõemelõ Magyar Bajnokság /Mosonmagyaróvár/
|
|||
|
Deák Zsanett
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Kelecsényi János
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
V. hely
|
Ifjúsági, Junior Fekvenyomó Magyar Bajnokság /Székesfehérvár/
|
|||
|
Ifjúságiak:
|
|
|
|
Deák Zsanett
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Balogh Gyöngyi
|
48 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Gyõri Ferenc
|
100 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Herczeg Zoltán
|
110 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Tornyos Márton
|
125 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Juniorok:
|
|
|
|
Balogh Gyöngyi
|
48 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Belencsák Annamária
|
67,5 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Deák Zsanett
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Henzel Lajos
|
67,5 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Tornyos Márton
|
125 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|


Deák Zsanett kalapácsvetõ, erõemelõ
Nógrád Megye Legeredményesebb Ifjúsági Sportolója 2001.
Fekvenyomó Diákolimpia Döntõ /Balassagyarmat/
|
|||
|
Deák Zsanett
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Tornyos Márton
|
125 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Balogh Gyöngyi
|
48 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Herczeg Zoltán
|
110 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Juhász Zsolt
|
100 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
Ifjúsági, Junior Erõemelõ Magyar Bajnokság /Orosháza/
|
|||
|
Ifjúságiak:
|
|
|
|
Zöllei Zoltán
|
67,5 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Herczeg Zoltán
|
110 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Tornyos Márton
|
125 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Juniorok:
|
|
|
|
Zöllei Zoltán
|
67,5 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Tornyos Márton
|
125 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
Fekvenyomó Magyar Bajnokság /Gyõr/
|
|||
|
Balogh Gyöngyi
|
48 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Kelecsényi János
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
V. hely
|



Deák Zsanett
Nógrád Megye Legeredményesebb Ifjúsági Sportolója 2002.
Ifjúsági, Junior Fekvenyomó Magyar Bajnokság /Pusztaszabolcs/
|
|||
|
Belencsák Annamária
|
jun. 67,5 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Deák Zsanett
|
ifi. 82,5 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Deák Zsanett
|
jun. 82,5 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Tóth Gábor
|
ifi. 56 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Tóth Gábor
|
jun. 56 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Zöllei Zoltán
|
ifi. 60 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Zöllei Zoltán
|
jun. 60 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Henzel Lajos
|
ifi. 67,5 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Gyõri Ferenc
|
ifi. 100 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Tornyos Márton
|
ifi. 125 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Tornyos Márton
|
jun. 125 kg-os súlycsoportban
|
VI. hely
|
|
Csapatverseny
|
|
III. hely
|

Fekvenyomó Diákolimpia Döntõ /Gyula/
|
|||
|
Deák Zsanett
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Tornyos Márton
|
125 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Zöllei Zoltán
|
60 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Gyõri Ferenc
|
100 kg-os súlycsoportban
|
VI. hely
|



Tornyos Márton Gyõri Ferenc Deák Zsanett


Erõemelõ Magyar Bajnokság /Tatabánya/
|
|||
|
Zöllei Zoltán
|
60 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Kelecsényi János
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
V. hely
|
Ifjúsági, Junior Erõemelõ Magyar Bajnokság /Tiszaújváros/
|
|||
|
Ifjúságiak:
|
|
|
|
Deák Zsanett
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Zöllei Zoltán
|
60 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Garamvölgyi Zsolt
|
60 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Henzel Lajos
|
67,5 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Tornyos Márton
|
125 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Juniorok:
|
|
|
|
Deák Zsanett
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Zöllei Zoltán
|
60 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Garamvölgyi Zsolt
|
60 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Tornyos Márton
|
125 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|

Erõemelõ Csapatverseny /Pusztaszabolcs/
|
|||
|
Deák Zsanett
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Zöllei Zoltán
|
67,5 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Garamvölgyi Zsolt
|
60 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Henzel Lajos
|
67,5 kg-os súlycsoportban
|
V. hely
|
|
Tornyos Márton
|
125 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Kelecsényi János
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Honti Attila
|
100 kg-os súlycsoportban
|
VI. hely
|
|
Csapatverseny
|
|
V. hely
|



Garamvölgyi Zsolt Henzel Lajos Zöllei Zoltán


Fekvenyomó Magyar Bajnokság /Hajdúnánás/
|
|||
|
Koplányi Adrienn
|
60 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Garamvölgyi Zsolt
|
60 kg-os súlycsoportban
|
VI. hely
|
|
Saszivárevity Roland
|
90 kg-os súlycsoportban
|
VI. hely
|


Belencsák Annamária Koplányi Adrien
Erõemelõ Magyar Bajnokság /Szombathely/
|
|||
|
Kelecsényi János
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Honti Attila
|
90 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Racs József
|
125 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Klagyivik Kornélia
|
67,5 kg-os súlycsoportban
|
V. hely
|
Ifjúsági, Junior Erõemelõ Magyar Bajnokság /Orosháza/
|
|||
|
Tornyos Márton
|
ifi. 110 kg-os súlycsoportban
|
I. hely
|
|
Tornyos Márton
|
jun. 110 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Szabó G. László
|
jun. 90 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
Fekvenyomó Magyar Bajnokság /Beled/
|
|||
|
Oláh József
|
90 kg-os súlycsoportban
|
VI. hely
|
|
Honti Attila
|
100 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Nagy Csaba
|
125 kg-os súlycsoportban
|
VI. hely
|
|
Juhász Attila
|
+125 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|

Erõemelõ Magyar Bajnokság /Kaposvár/
|
|||
|
Kelecsényi János
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Juhász Attila
|
+125 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Honti Attila
|
100 kg-os súlycsoportban
|
V. hely
|
|
Racs József
|
110 kg-os súlycsoportban
|
VI. hely
|
|
Csapatverseny
|
|
IV. hely
|

Fekvenyomó Magyar Bajnokság /Mosonmagyaróvár/
|
|||
|
Kelecsényi János
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Klagyivik Kornélia
|
67,5 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Honti Attila
|
100 kg-os súlycsoportban
|
V. hely
|
|
Juhász Attila
|
+125 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Csapatverseny
|
|
IV. hely
|

Kelecsényi János 1999 évben
"Nógrád Megye Legeredményesebb Felnõtt Sportolója"
Erõemelõ Magyar Bajnokság /Kaposvár/
|
|||
|
Kelecsényi János
|
75 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Nagy Csaba
|
110 kg-os súlycsoportban
|
V. hely
|
Junior Erõemelõ Magyar Bajnokság /Esztergom/
|
|||
|
Kurucz Gábor
|
90 kg-os súlycsoportban
|
V. hely
|
|
Kiss István
|
100 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Nagy Csaba
|
110 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|


Bogdán Ernõ Kiss István
Fekvenyomó Magyar Bajnokság /Mosonmagyaróvár/
|
|||
|
Kelecsényi János
|
75 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Juhász Attila
|
+125 kg-os súlycsoportban
|
V. hely
|
Fekvenyomó Magyar Bajnokság /Balassagyarmat/
|
|||
|
Klagyivik Kornélia
|
67,5 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Popovics Zsolt
|
60 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Honti Attila
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
VI. hely
|
|
Bogdán Ernõ
|
100 kg-os súlycsoportban
|
VI. hely
|

Erõemelõ Magyar Bajnokság /Székesfehérvár/
|
|||
|
Racs József
|
110 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
Junior Erõemelõ Magyar Bajnokság /Kaposvár/
|
|||
|
Szabó G. László
|
90 kg-os súlycsoportban
|
V. hely
|
|
Nagy Csaba
|
100 kg-os súlycsoportban
|
V. hely
|
Junior Fekvenyomó Magyar Bajnokság /Beled/
|
|||
|
Nagy Csaba
|
110 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Lenner Vendel
|
75 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Szabó G. László
|
100 kg-os súlycsoportban
|
V. hely
|


Lenner Vendel Nagy Csaba felhúzás közben
Fekvenyomó Magyar Bajnokság /Orosháza/
|
|||
|
Koplányi Adrienn
|
67,5 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Klagyivik Kornélia
|
75 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
|
Honti Attila
|
90 kg-os súlycsoportban
|
V. hely
|
1996 év
Erõemelõ Magyar Bajnokság /Dabas/
|
|||
|
Annus Péter
|
82,5 kg-os súlycsoportban
|
VI. hely
|
|
Honti Attila
|
90 kg-os súlycsoportban
|
VI. hely
|
|
Racs József
|
110 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|

Racs József guggolás közben
Férfi Erõemelõ Magyar Bajnokság /Gyula/
|
|||
|
Racs József
|
110 kg-os súlycsoportban
|
VI. hely
|
|
Juhász Attila
|
125 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
Junior Erõemelõ Magyar Bajnokság /Budapest/
|
|||
|
Nagy Csaba
|
100 kg-os súlycsoportban
|
VI. hely
|
Junior Fekvenyomó Magyar Bajnokság /Budapest/
|
|||
|
Nagy Csaba
|
100 kg-os súlycsoportban
|
III. hely
|
Fekvenyomó Magyar Bajnokság /Budapest/
|
|||
|
Klagyivik Kornélia
|
67,5 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
|
Melo Annamária
|
75 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
|
Juhász Attila
|
+125 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
Férfi Erõemelõ Magyar Bajnokság /Sopron/
|
|||
|
Kelecsényi János
|
75 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
Junior Nõi Erõemelõ Magyar Bajnokság /Szolnok/
|
|||
|
Klagyivik Kornélia
|
67,5 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
Felnõtt Nõi Erõemelõ Magyar Bajnokság /Szolnok/
|
|||
|
Klagyivik Kornélia
|
67,5 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
Fekvenyomó Magyar Bajnokság /Budapest/
|
|||
|
Honti Attila
|
90 kg-os súlycsoportban
|
V. hely
|
|
Juhász Attila
|
125 kg-os súlycsoportban
|
VI. hely
|


Klagyivik Kornélia Juhász Attila
Férfi Erõemelõ Magyar Bajnokság /Szolnok/
|
|||
|
Honti Attila
|
90 kg-os súlycsoportban
|
II. hely
|
Fekvenyomó Magyar Bajnokság /Budapest/
|
|||
|
Juhász Attila
|
125 kg-os súlycsoportban
|
IV. hely
|
Aszakosztály állandó támogatói
I. hely |