PostHeaderIcon Íjászok

PostHeaderIcon Ipoly 3D ijászverseny

Március 31-én került sor a MAŐS rendezésében az Ipoly 3D elnevezésű vadászversenyre melyen íjászaink ismét jól szerepeltek. Az viharos szél komoly kihívást jelentett az íjászoknak, időnként még a talpon maradás is erőfeszítést igényelt. A pályán 20 darab cél lett kihelyezve változatos környezetben. Az Ipoly holtágában az ártéren sőt még az élő Ipoly szigetén is várták gumiállatok a lövészeket.

Szabó Csabi gyerek fiú tradicionális íjjal első helyezést, Szedlák Gábor felnőtt férfi tradicionális íjjal első, míg Oláh László szintén ebben a kategóriában harmadik helyezést ért el.

Gratulálunk az eredményekhez!

Módosítás: ( 2012. április 04. szerda, 08:21 )

 

PostHeaderIcon Márciusi Próba

Nyilak zúgtak a patvarci dombok között március 17-én! Másodszor került megrendezésre a Vitalitás íjászai szervezésében ez a rendhagyó megmérettetés, amely ez évben csatlakozott a „Kárpát-medencei Hadjárat” elnevezésű versenysorozathoz, ami ha nem is harci körülmények között, de harci távokon méri fel az íjászok teljesítményét.

A települések és csapatok lobogói előtt tartott megnyitó és a Himnusz eléneklése után a nemzetközi mezőny verőfényes napsütésben, enyhén szeles, igazi tavaszi időben kezdte az íjászatot. A célok a körpályán 45 és 165 méteres távolságok között lettek kihelyezve, és dacára a nagy távoknak, igen sok találat rongálta a kihelyezett alakokat.

Módosítás: ( 2012. március 28. szerda, 08:48 )

Bővebben...

 

PostHeaderIcon Márciusi erőpróba Balassagyarmat-Patvarc

A Kárpátmedencei Hadjárat első viadala!* Balassagyarmat íjászai kihívást hirdetnek mindazoknak az íjászoknak, kik elég erőt és elszántságot éreznek magukban a következőkben leírt próba teljesítésére!!

A seregszemle célja:

  • Olyan terepviszonyokon és távolságokon használni íjainkat, amelyek 700 évvel ezelőtt még mindennaposak lehettek, harcok és vadászatok során.
  • Az íjak, vesszők és nem utolsó sorban az íjászok teljesítményének minél nagyobb és hatékonyabb kihasználása és felmérése.
  • Az összetett a terep adottságait a lehető legjobban kihasználó, látványos, nézők számára is áttekinthető az íjászat iránt érdeklődést keltő verseny teljesítése.
  • Kialakítani egy versenyrendszert mely kapcsolódik az olyan találkozókhoz, mint a Párduc Próba, Magyar pajzslövés, Kis Párduc Próba, Rákosmenti csata, VTAF pályaverseny és az Elődeink ösvényein megmérettetések.
  • Íjászok közötti kapcsolatok ápolása új ismeretségek kötése, egymás tudásának, stílusának, eszközeinek tanulmányozása, tapasztalatok cseréje.

Módosítás: ( 2012. január 11. szerda, 08:09 )

Bővebben...

 

PostHeaderIcon Országos rekord hagyományos favesszővel!

A csapat A balassagyarmati Vitalitás SE íjászai szervezésében megrendezett íjász viadalon az egész napos rendezvény zárásaként távlövő verseny zajlott, melyen országos csúcsdöntésre került sor.
Koricsánszky Csaba a péceli Nap Párducai íjászcsapat frontembere hatalmas 433 méteres lövésével elkápráztatta az íjászat szerelmeseit. Az eredmény saját készítésű hagyományos favesszővel született!
A találkozó jó hangulatban kellemes nyári időben telt.
A színvonalas előadásokat nagy érdeklődés kísérte, köszönet Kovács Feri bácsinak, a Nap Párducainak és Korcsánszky Csabának.

Módosítás: ( 2011. szeptember 08. csütörtök, 11:32 )

Bővebben...

 

PostHeaderIcon István napi ijászverseny

István napi íjászverseny Balassagyarmaton!

Szeretettel meghívunk minden kedves sportolót, hagyományőrzőt és érdeklődőt a második alkalommal megrendezendő István napi íjászversenyünkre 2011. augusztusának 20. napján!
A verseny célja a szórakozás, egymástól való tanulás, ismerkedés, felkészültségünk bizonyítása és az íjászat népszerűsítése.

Módosítás: ( 2011. július 07. csütörtök, 13:30 )

Bővebben...

 
További cikkeink...
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>
1. oldal / 2