A SZABADIDŐ SZAKOSZTÁLY tulajdonképpen már régebben működik, mint maga az Egyesület. Benkőné Szabó Márta több, mint 20 éve buzdítja, mozgatja meg a sportolni vágyó lányokat, asszonyokat. A foglalkozások eleinte gimnasztikai tornával kezdődtek, majd levezetésként kosárlabdáztak a hölgyek. Ma már főág a kosárlabda, amelyet olyan asszonyok is űznek, akik itt kezdtek el komolyabban foglalkozni ezzel a sportággal. A mai fiataloknak bizony jó például szolgálhat, mert az átlagéletkor jóval 40 felett van, azonban egyre több fiatal csatlakozik ehhez a társasághoz. A kosárlabda leginkább az értelmiségiek sportja, mert a legintelligensebben, erőszaktól, durvaságtól mentesen, ésszel játszható sportág, ugyanakkor hosszú, kitartó, kemény munka és szorgalom szükséges az eredményességhez. A tehetség és az adottság csak a közös munka eredményeként nyilvánulhat meg.
Minden hétfőn találkozik a társaság a sportcsarnokban és ma már néhány férfi is tagja a csapatnak, akik hajtósabbá, színesebbé teszik az edzéseket. Aki itt játszik azért játszik, mert örömét leli benne, és mert úgy érzi a mozgás szükséges az egészséges életmódhoz. Ősztől terveink között szerepel fiú kosárlabdacsapat kinevelése, a 12 -16 éves korosztályból.
Nyáron az edzéseinket az úszás is kiegészíti, persze csak hobby szinten.
Néhányan – időnként – asztaliteniszeznek is, akiket Komoróczy Csaba fog össze, az íjászatnak hódolókkal egyaránt. Az asztalitenisz megmozgatja a testet, elmét, a szemeket, sokáig „életben tartja” a reflexeket. Az íjászathoz az éles látáson kívül már jó karizmokra is szükség van és komoly felszerelés szükséges hozzá, de a történelmi szépségeivel is megismerkedhet a sport követője.
A lányok-asszonyok egyébként minden sportrendezvényen jelen vannak, munkájukkal segítik az egyesület más szakosztályai, és a város által szervezett versenyeket is. Jó néhányan közülük maguk is edzők más-más sportágban, és szívesen felkarolnak, támogatnak minden tehetséges fiatalt az óvodásoktól a középiskolásokig egyaránt.
Barátságos mérkőzés a Bíróság csapatával 2010. májusában
A szenior asztalitenisz csapat tagjai
Módosítás: ( 2010. október 11. hétfő, 13:55 )